Világvallások egy asztalnál

A művészet szerepe és jelentősége a vallásokban
MINDEN JEGY ELKELT!
  • 2025-11-06
  • Csütörtök
  • 18:00
  • Napfényes Rendezvényterem
Jegyár
3000 Ft

Világvallások egy asztalnál

A művészet szerepe és jelentősége a vallásokban

MINDEN JEGY ELKELT!

Egymás kölcsönös megismerésének, megértésének, tiszteletének és szeretetének előmozdítása hívta életre azt az először több mint egy évtizede megrendezett vallási kerekasztal-beszélgetést, amelyet azóta számos további alkalom követett. Ezen találkozók elsődleges célja – az ember veleszületett transzcendenciaigényének kielégítésén túl – az ökumenikus együttgondolkodás, s ezáltal a vallási és kulturális különbözőségek mögötti egyetemes emberi értékek felmutatása, a vallásközi egyetértés és béketeremtés előmozdítása volt.

A meghívott vendégek amellett, hogy megosztották egymással és a közönséggel nézeteiket, gondolataikat az aktuális témák kapcsán – amelyek a születéstől a halálig, sőt a halál utáni létig felölelik az élet legalapvetőbb területeit és olyan kérdésekre térnek ki, mint például a kegyelem, a szabad akarat, a sorselfogadás vagy az áldozathozatal –, arra is figyelmet fordítottak, hogy színes és szórakoztató történelmi-művelődéstörténeti-kulturális bepillantást engedjenek vallásuk mélységeibe.

Ízelítő videó a Vallási kerekasztal résztvevőinek művészeti tevékenységéből:

A beszélgetésen többek között az alábbi kérdéseket járjuk körül:

  • Honnan származik az ihlet, mit tanítanak erről az egyes vallások? Van-e az ihletnek spirituális, transzcendens forrása?
  • Mennyiben több a szakrális művészet a profán művészetnél? Mi a szakrális művészet feladata, missziója? Hogyan hat a szakrális művészet a világban? Mivel lenne kevesebb az ember, ha nem létezne szakrális művészet?
  • Van-e olyan tabu téma a művészet kapcsán, amit nem szabad ábrázolni, zenével vagy tánccal megjeleníteni? Van-e olyan művészeti ág, amit nem javasolt, vagy akár tiltott a hívő számára megnézni, befogadni, gyakorolni?
  • Hogyan tudja a művészet segíteni a végső célt: a megvilágosodást, az üdvösséget? Mit tud adni a művészet a spirituális kibontakozáshoz?
20251106 vallasi kerekasztal muveszet jav
  • Baloghy Éva – ikebana mester, Ikenobo Ikebana iskola tanára, (buddhista)
  • Berzsák Zoltán – Pro Architectura és Nívódíjas építész (református)
  • Fatér Barna – festőművész és grafikus (Krisna-tudatú)
  • Hegedűs Endre – Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész (katolikus)
  • Klein Judit – énekművész, a zsidó zenei világ autentikus előadója, judaisztika tanár és kórusvezető (zsidó)
  • Kucsera Péter – kalligráfia-művész (muszlim)

Moderátor: Ille József

Ízelítő a könyv témáiból: Sors, végzet, szabad akarat – halál utáni lét – házasság, párkapcsolat – vallás és tudomány… és még rengeteg érdekesség.

Nyitvatartás

A rendezvényterem a rendezvény kezdete előtt fél órával nyit.

Elővétel

Kérjük, időben vegye meg a jegyét, mert a férőhelyek száma korlátozott!

Jegyek

Jegyek a Napfényes Étteremben elővételben és telefonos foglalással is kaphatók (+36 20 311 0313).

Foglalás

A foglalástól számított három napon túl az át nem vett jegyeket értékesítjük!

Vendéglátás

A helyszínen vendégeinket frissítőkkel, szendvicsekkel és süteményekkel várjuk!

14+

Rendezvényeink 14 éves kor felett látogathatóak, kivéve a gyermekprogramokat.

Füst- és alkoholmentes

Az étterem és a rendezvényterem területe füst és alkoholmentes.
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!
Rólunk mondták
4200+ visszajelzés alapján
5
4
3
2
1
Leave a Review
If you’ve used this product, leave a review and help the other customers to do right choise.
Woodsowl
Woodsyowl
2023.06.24.
Minden, amit ettünk, finom és ízletes volt. A babgulyás finom volt, de egy kicsit más, mint a többi, amit eddig a városban ettem.
A Tucson pizza jó volt, és a hideg nyers cukkini tészta étel csodálatos és frissítő volt a melegben.
A szolgáltatás kiváló volt, és a légkör is nagyon élveztes. Az adagok tisztességesek.

Ilyés Noémi
Noémi Ilyés
2023.01.09
Az egyik legjobb vegán étterem a városban. Ha meg szeretnél kóstolni néhány vegán magyaros ételt, akkor ez az a hely, ahova el kell menned. Számtalanszor jártam már itt, még a nem vegán családtagjaim is nagyon élvezik a Napfényes ételeket és édességeket. Néhány dolog, amit ajánlok: wok tészta zöldségekkel, quinoa rizottó "cheddar" szósszal, gyros tál és gyümölcsleves, ha van (ha jól emlékszem, ez csak szezonális kínálat az étlapon), somlói galuska, marcipán torta szelet. Nagyon jó a szejtánjuk, jól van elkészítve és fűszerezve, mindenképp ki kell próbálni!!
Hannah Jeffreys
2023.07.04
Az étel zseniális volt! Nagyon széles és ínycsiklandozó kínálat, és az adagok mérete is nagyszerű volt. Nagyon ajánlom mindekinek! Akár vegán vagy, akár nem.
[bizr_google_place place_info="hide" order="DESC" max_rows="5" min_rating="4" padding_top="50" padding_bottom="50" bg_color="#fff" style="9"]

1053 Budapest, Ferenciek tere 2.
(Veres Pálné – Curia utca sarok)

Nyitva tartás: H–V 11:30–21:00
(konyha: 20:30-ig)

Aznapi asztalfoglalás telefonon: +36 20 311 0101

Ételrendelés elvitelre: +36 20 311 0313

INFORMÁCIÓK
Ajándékozz élményt szeretteidnek!

Ajándékutalványaink beválthatók éttermi és cukrászdai fogyasztásra, főzőworkshopokra, valamint rendezvénytermi programjainkra (irodalmi estekre, koncertekre, önismereti előadásokra, gyerekprogramokra, bűvészműsorokra, stb.) is!
Az utalványok fél évig érvényesek, így garantáltan találnak kedvükre való programot!

Támogatónk
Hírlevél feliratkozás
Értesülhetsz napi ajánlatainkról, akcióinkról, programjainkról.
© 2007-2025 Minden jog fenntartva.
Napfényes Vegán Étterem és Rendezvényterem - vegán étterem Budapest, vegán étel házhozszállítás, vegán étel rendelés.