Dr. Szabó G. Gábor új interaktív és szórakoztató bűvészműsora pár csomag kártya és néhány kocka segítségével!
A nemzetközileg is elismert és díjazott Dr. Szabó G. Gábor kártyabűvész vadonatúj, „Kockázat” c. önálló estjén pár csomag kártya és néhány kocka segítségével interaktív és szórakoztató módon teremti meg és segít átélni a gyerekkorból is ismert közös élményt: a Csodát!
Tartson velünk és élje át újra vagy talán életében először milyen is a lehetetlen megtapasztalása!
„Inspiratív bűvészet – intelligens embereknek” – ez a Dr. Szabó G. Gábor (www.szabogg.hu) kártyabűvész jelmondata. Gábor, aki közgazdász-kutató (kandidátus, Ph.D.) és life coach, immár 43 éves bűvész-pályafutása során több mint 30 országban mutatta be tudományát, s évek óta osztja meg elméleti és gyakorlati tudását hazai és külföldi kollégákkal, s tart szemináriumokat Európa szerte.
Saját mutatványaiból álló változatos versenyprogramjait rengeteg mérvadó hazai és nemzetközi versenyen is bemutatta, többek között különdíjat kapott Európa legjelentősebb close-up (mikro-mágia) versenyén, Londonban. (23rd International Close-up Magic Competition, London, 2006). 2017-ben pedig Corodini Emlékgyűrűt kapott, mely az egyik legrangosabb hazai szakmai elismerés bűvészek számára.
Tagja több igen neves nemzetközi szakmai szervezetnek (The Magic Circle (London), IBM TVP for Hungary, a Juan Tamariz nevével fémjelzett, ún. Escorial nevű nemzetközi kártyabűvész-workshop stb.), illetve elnöke, az általa is alapított, 11 éves Figaro Bűvészklubnak.
Gábor, több, különböző tematikájú önálló estje mellett, megálmodója, alapítója és házigazdája a Magyarországon egyedülálló „Varázs-Szalon” sorozatnak, melynek 7 év alatt 63 része valósult meg. Rendszeresen fellép hazai és külföldi szakmai rendezvényeken, gálákon, konferenciákon, valamint céges rendezvényeken, illetve tart bűvészetre alapozott csapatépítő tréningeket.
Fotó: Tóth Balázs Fotóstúdió
Ajándékozd meg magad a felhőtlen pihenés és teljes kikapcsolódás örömével, és hangold össze programodat egy bűvészesthez illő finom és egészséges vacsorával vagy kései ebéddel a Napfényes Étteremben – amiből a koncert vendégei 20% kedvezményt kapnak.
1053 Budapest, Ferenciek tere 2.
(Veres Pálné – Curia utca sarok)
Nyitva tartás: H–V 11:30–21:00
(konyha: 20:30-ig)
Aznapi asztalfoglalás telefonon: +36 20 311 0101
Ételrendelés elvitelre: +36 20 311 0313
Ajándékutalványaink beválthatók éttermi és cukrászdai fogyasztásra, főzőworkshopokra, valamint rendezvénytermi programjainkra (irodalmi estekre, koncertekre, önismereti előadásokra, gyerekprogramokra, bűvészműsorokra, stb.) is!
Az utalványok fél évig érvényesek, így garantáltan találnak kedvükre való programot!